Folytathatom? Én tudom, hogy mi jön ez után…
Több szülőtől hallom, hogy a gyermekük számára a matematika tantárgy a „mumus”. A kicsik nem szeretik, nem értik, félnek tőle. Pedig a számok nem ijesztőek, sőt szórakoztatóak, izgalmasak is tudnak lenni, csak arra kell figyelni, hogy stabil alapok nélkül hamar „el lehet veszíteni a fonalat”, amit nehéz újra felvenni.
A matematika tantárgy készségszintű elsajátításának alapja az analógiás gondolkodás. Vajon észreveszi-e a csemeténk, hogy ha a 3 után jön a 4, a 13 után jön a 14, a 73 után a 74 jön? Csak így válhat készséggé a számlálás. Hasonló gondolkodási műveletek húzódnak meg a helyiérték-fogalomban, a szorzótáblában és még sorolhatnám tovább a matematika számos rejtélyét, de inkább nézzünk vissza egy kicsit az óvodáskorra.
A gyermekek ösztönösen keresik a szabályokat, összefüggéseket környezetükben anélkül, hogy a felnőttek ezt a törekvésüket irányítanák. A lányoknál hamar tetten érhető, hogy az általuk fűzött nyaklánc, kezdetben véletlenszerű színei egy idő után szabályos rendbe igazodnak. (Természetesen a fiúkban ugyanúgy jelen van ez az igény, csak hát kevés fiút látunk aki szeret gyöngyöt fűzni.)
Az analógiás gondolkodás egy olyan gondolkodási művelet, ami tapasztalaton alapul. Ha két különböző dolog között hasonlóságot fedezünk fel, vagy két egymáshoz kapcsolódó tárgy, esemény közti szabályt máskor is helyesnek gondoljuk, akkor az analógiás gondolkodásunk működik. Kata belenyúl egy méhecske fullánkjába és az megböki, akkor ha meglát egy darazsat kerülni fogja, hiszen azt tapasztalta, hogy a fekete-sárga csíkos állat szúr.
Az analógiás gondolkodáson alapul pl. az ellentétpárok gyűjtése, a fogalomalkotás, kategorizálás (kutya, macska, egér= állatok, körte, alma, banán=gyümölcsök), a „mi tartozik össze” típusú játékok. (állatok-kicsinyeik, foglalkozások-eszközök, állatok-otthonaik, állatok-ételeik). Ezekkel már gyakran találkoznak a gyermekek az óvodában, de játszhatunk otthon is hasonló játékokat.
Akinek nehezen megy szóban, érdemes képi megerősítést is adni a kicsi számára. Az ellentétpárok elsajátításához, bővítéséhez ajánlom a Granna Kiadó Kisegér, nagyegér játékát, a kategorizáláshoz Keller&Mayer Furfangos párosítóját, párosításhoz Djeco Kiadó Puzzle duo játékait. Az Akros fejlesztő eszközei a gondolkodási és érzékelési folyamatok különböző területeihez nyújtanak segítséget. Az analógiás gondolkodáshoz a Képkártyák - Keresd a párját illetve az Előtte, utána - fejlesztő Akros játékot javaslom.
Természetesen mi is készíthetünk játékokat. Íme egy-két példa, elsősorban gondolatébresztésnek.
Melyik a kakukktojás? Miért?
- ló, kutya, asztal, egér
- pulóver, sál, sapka, autó,
- kirakó, körte, baba, labda,
- saláta, szék, fotel, ágy, stb..
- Én elkezdem a mondatot, te fejezd be!
- A hangya kicsi, a zsiráf..
- A boszorkány csúnya, a királylány..
- A macska szelíd, az oroszlán…
- A mókus az odúban él, a vakond…
- A nyuszi répát eszik, az oroszlán..