Hogyan kerüljünk közelebb csemetéinkhez

Minden szülő jó barátja szeretne lenni a gyerekének. Természetes, hogy jó kapcsolatot szeretnénk velük, sokat nevetni, játszani és egyáltalán jól érezni magunkat együtt. Mégis sokszor azon kapja magát az ember, hogy a gyerek sosem azt csinálja, amit kérünk tőle, állandóan rá kell szólni, és már megint csak a  veszekedés van. Pedig mi tényleg jót akarunk!! De ha egyszer rosszalkodik a gyerek…Akkor hát hol fogjuk meg a jókedvet?

Íme néhány ötlet:

1. Legyen szabad játékidő! Amikor nem fegyelmező szülők vagyunk, hanem játszópajtások. Rúgjuk le a cipőt és guggoljunk oda a gyerkőc mellé, legózzunk, társasozzunk, gyurmázunk EGYÜTT. Kotorjuk elő  a mélyből a gyermeki énünket, és próbáljuk meg úgy élvezni a játékot, ahogy anno gyerekkorunkban tettük. A gyerekek megérzik, ha mi is önfeledtek vagyunk, és átéljük a pillanatot velük együtt.

2. Na persze, ha a gyerekgolyóstollal kergeti a család kedvenc macskáját a nappaliban, azt nem hagyhatjuk és rá kell szólni. Viszont próbáljuk meg negatív felszólítás helyett (“Ne bántsd a macskát! Hallod? Nem megmondtam, hogy ne bántsd azt a szerencsétlen macskát?!?”) pozitív alternatívát adni (“Gyere, játszunk állatorvososat. Hozzuk ide a plüssállataidat, te leszel a doktorbácsi/néni, a toll pedig a szuri. Jó?”)

3. Ne nézzük az órát! A gyerekek igazi kis buddhisták, mert valóban a pillanatnak élnek, nem azon jár az eszük, hogy fél óra múlva mi lesz a vacsora. Tanuljunk tőlük, és mélyedjünk el a közös játékban.

4. Az ilyen közös alkalmakkor ne foglalkozzunk mással! Úgyis mindig van valami teendő, valakit felhívni, válaszolni, levelet írni, elpakolni, kipakolni, stb. ez egy véget nem érő lista. Szakítsunk időt a közös játékra is, mint “teendőre”. Nagyon jól tud esni a gyerekeknek, ha az önfeledt játék közepette nem vesszük föl a telefont, hanem azt mondjuk “Ez most nem olyan sürgős, majd visszahívom. Most Veled/Veletek játszom.” (Persze azt a szülő tudja mérlegelni, hogy valóban halasztható-e a hívás. De ha jobban belegondoltok, a legtöbbször az…)

5. Ereszkedjünk le az ő szintjükre! Fizikailag, úgy értem. Ha melléjük hasalunk a földre vagy ugyanolyan kisszékre ülünk, mint ők, erősítjük az egyenrangú, játszópajtási viszonyt, míg ha mi nagy széken, fotelben ülünk, ők pedig a földön -akarva, akaratlanul -  fölé-alárendeltségi viszonyban leszünk.

6. Nevessünk! Nevessünk sokat, még ha az elején kicsit erőltetett is, a nevetés ragályos és öngerjesztő. Nevetve nem lehet morcosnak lenni!

7. Legyünk aktívak! Váltsunk kényelmes ruhára és hempergőzzünk, ugrándozzunk, birkózzunk, bukfencezzünk, tornázzunk együtt a manókkal. A gyerekek lételeme a mozgás! Ha partnerek vagyunk ebben, eggyel több kapocs köt össze velük. Nagyra értékelik ezt a fajta közeledést – tapasztalatból tudom [:)]

8. Ha viszont nem vevő a hancúrozásra, inkább csendben, összebújósan játszana, vegyük ezt felhívásnak. Ilyenkor valószínűleg meghitt összebújásra van szüksége a gyerkőcnek, hát legyünk ebben is a partnerei. Néha elég csöndesen egymás mellett lenni, és csak töltődni a másik aurájából.

9. Hagyjuk, hogy a gyerek irányítson! Legyen olyan játékidő is, amikor nem kell a gyerekeknek a játékszabályban leírtak szerint tenniük. Ne mi, felnőttek mondjuk meg mit és hogyan kell játszani, hanem legyünk rugalmasak és hagyjuk, hogy ők alakítsák a szabályokat. Igen felemelő érzés tud lenni, nekünk, felnőtteknek is, ha úgy tehetünk, ahogy az nekünk tetszik, hát adjuk meg a gyerekeknek is ezt!

10. Beszélgessünk sokat! Meséljünk nekik a saját gyerekkorunkról, hibáinkról, álmainkról, kedvenc játékainkról, meséinkről. Ha önként és szívesen mesélünk nekik a saját dolgainkról, ők is így fognak majd tenni. Ez pedig a kamaszkorban lesz majd igazán fontos. Viszont már most el kell kezdenünk az “ültetést és tápoldatozást”, hogy akkor majd jól gyümölcsöző legyen a kapcsoltunk.

írta: Hanula Erika

Forrás: csupaszivmagazin.hu