Hurrá, nyaralunk!....Hurrá, nyaralunk?

Előre szólok; paramami és parapapi vagyunk. Ezerszer végigzongorázunk minden változtatást a gyerekeinkkel kapcsolatban, mert úgy gondoljuk, hogy kell nekik az állandóság és a kiszámíthatóság. Aztán persze szinte kivétel nélkül bebizonyosodik, hogy MEGINT túlaggódtuk a dolgot, mert a gyerkőcök SOKKAL RUGALMASABBAK, mint hittük. 

Élménybeszámolónk inkább a hozzánk hasonló „tétova nekiindulóknak” szól, még véletlenül sem szeretnék jó tanácsot adni. Nem vagyunk túl rutinosak nyaralás témában. Természetesen gyerekként rengetegszer megjártuk a Balaton partot, a hazai és külföldi hegyeket-völgyeket, és irtó jó emlékeket őrzünk azokról a nyarakról. Aztán persze nyaraltunk a párommal kettesben, és barátokkal csapatosan is. Végül a fiúk érkezése után úgy alakult, hogy ilyen óriási léptékű – legalábbis akkor és ott nekünk úgy tűnt – dologba nem vágtuk a fejszénket. Kisebb kirándulásaink szép számmal akadtak évszaktól függetlenül, de „ottalvós bulin” nem jártunk. Határozottan emlékszem az első gondolatra, mikor a férjem feltette a kérdést; Mi lenne, ha idén nyáron elutaznánk nyaralni?! Legyen elég annyi, hogy erőteljesen megkérdőjeleztem az épelméjűségét. Jött pár mély lélegzetvétel és tulajdonképpen nem is tűnt akkora őrültségnek, hiszen a nagyok már nagyok (7 és fél évesek), a picúrral meg csak el tudjuk ütni az időt. Rémlett, hogy hallottam már olyan „elvetemült” családokról, akik rendszeresen (!) nyaralnak/telelnek és lám, túlélik az eseményt. Mitöbb nem csak  túlélik, de még élvezik is! Rendben, utazzunk!

Na de hova? Tudatosítani kell magunkban, hogy mire is készülünk. Nyaralásra. Pihenésre. Nézzünk végig kis családunkon és tegyük a szívünkre a kezünket: vajon milyen miliőben tudjuk mindezt úgy kivitelezni, hogy közben másokra is tekintettel kell lennünk. Igen – lármával és fickándozással fog járni a dolog. Nem kevéssel. És igen, van, akit ez kifejezetten zavar. Na, ő, nem ugyanaz a célcsoport, mint mi, bár ugyanaz a cél vezérli, mint minket: nyaralni és pihenni szeretne. Tehát a lényeg: fontos a jól megválasztott helyszín, már csak amiatt is, mert egy család- és gyermek-centrikus helyen könnyebb „sorstársakba” és új pajtásokba botlani. Esetünkben rengeteg gyerkőc volt körülöttünk, akik szuper társaságot biztosítottak a mieinknek és ők viszont.

Mivel teljesen nem tudtam elhagyni a „paramamiságot”, első lépésként jó alaposan megálmodtam mindent. Nagyjából az egész lakást becsomagoltam gondolatban, hiszen bármikor bármire szükség lehet. Aztán mielőtt elképzelésemet tett követte volna, szépen visszacsomagoltam a felét – így lényegesen rövidült a lista. Persze az alapvető túlélőcsomagnak része volt egy kisebb méretű egészségügyi pakk, illetve a bármilyen esetben bevethető játékfelszerelés. Az ikrek már önellátóak voltak e téren, mindössze pár, nekik való újságot javasoltam a készletükbe. Beállítottságtól függően nagyon klassz füzeteket lehet találni, a fejtörőktől kezdve a kreatív kiadványokig.
Ezeket szinte bármikor bevethetjük: ebéd utáni csendes pihenő alatt, rossz idő esetén vagy akár a strandon, két csobbanás között.
Nálunk bejött, hogy bekészítettünk egy vadiúj társast, ami témája és újszerűsége miatt szinte minden nap előkerült

Megérkezéskor készüljünk fel arra, hogy csemetéink szeretnék minél hamarabb felderíteni a terepet, körbeszimatolni a szobában és a nagyobb közösségi terekben egyaránt. Feltétlenül szánjunk időt a szállás közös „bejárására”, több okból kifolyólag is. Egyrészt szuper program együtt felfedezni a lehetőségeket, másrészt, ha gyermekünk már bizonyos mértékű önállóságot szeretne kivívni magának, mindenképpen jó, ha otthonosan mozoghat az új helyen. A kisebbeknek – és a rutintalanoknak, mint mi – szó szerint MINDEN az újdonság erejével fog hatni. Adjunk /hagyjunk időt a gyerekeknek és magunknak is, hogy beleszokjunk/átálljunk az ottani körülményekre. A túltervezés eredményeként ugyan érintetlen maradt pár pakli kártya, de senki sem bánta, mert nagyon jó programokat biztosított a helyszín is. Ilyenkor a férjemmel kicsit mi is leereszthettünk és valóban kikapcsolódhattunk. Nem tartom magunkat elektronikus kütyü-függőnek, de még engem is meglepett, hogy mennyire nem került elő a szokásos készülék-arzenál. Tulajdonképpen addig fajult a dolog, hogy pár fotót azért lőttünk – valamit mégiscsak kellene reprezentálni a nagyiéknak…

 A másik véglet persze az, amikor olyan sok képet készítünk, hogy szinte a gép objektívján keresztül éljük/ nézzük végig a nyaralást. Természetesen mindenki vérmérséklete szerint kezeli a masinákat, és tudom, hogy hideg téli estéken jó visszanézni a képeket, azonban biztos: sok klassz, valós pillanatról csúszhatunk le, ha a gombnyomogatásra koncentrálunk. 

Mindent egybevetve: ahhoz képest, hogy honnan indultunk, hatalmas személyiségfejlődésen estünk át az utazásnak köszönhetően. Rá kellett jönnünk, hogy nem szükséges mindent túlelemezni, mert minden ment a maga útján, gördülékenyen. Álmodni sem mertem volna, hogy ilyen higgadtak és lazák leszünk majd (nooo para!!!)! Elvégre nyaralunk! Pihenünk! Jövőre is!